Szárító műhely – közösségi alkotóház

Helyszín
Debrecen

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszéke elfeledett értékek után kutatva a belvárosi Tímár-ház épületében látta meg a lehetőséget arra, hogy hallgatói és a város más művészeti iskolái, alkotócsoportjai számára szellemi centrumként szolgáló közösségi alkotóműhelyt hozzon létre. Az 1900-as évek elején épült, jelenleg önkormányzati tulajdonban lévő szárító egy tímármesterséggel foglalkozó család lakóépülete és műhelye volt. A projekt megvalósításához az épületet a város határozatlan időre az egyetem rendelkezésére bocsátotta. A tanszék tervpályázatot hirdetett, majd kiviteli tervet készített a ház felújításához. A felújítással kapcsolatos építészeti víziójuk lényege a barkácsolás, amely pozitív, előremutató dizájnstratégiát jelent. A beavatkozás célja a műszakilag szükséges, de elégséges állapot elérése, a régi épület megtartása. A szárítóház négy műhelytere inkubátor jelleggel fog működni, az épület előtti udvar lefedése helyszínt kiállítások, rendezvények számára kínál helyszínt.

 

Projektgazda
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR, ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK
Felelős tervező
DMB ÉPÍTÉSZ MŰTEREM KFT. (FALVAI BALÁZS DLA, TÖRÖK DÁVID DLA)
További résztvevő
SZENTIRMAI TAMÁS DLA, BOROS MIKLÓS DLA, HUSZTHY EDIT DLA, KÁLLAY FERENC, KELLER FERENC, KOVÁCS PÉTER DLA, ZOMBOR GÁBOR DLA, SZUSZIK DÓRA, ZBISKÓ ÉVA