A Várkert Bazár újjáépítése

Vezető tervező
POTZNER FERENC
Átadás éve
2014
Helyszín
Budapest

Az Ybl Miklós tervezte együttes célja a dunai rakpart teraszán a Várkert szegélyezése, a királyi palotának a városképben való méltó megjelenítése volt. Északon a királyi testőrség szállásépülete, délen két bérpalota zárja az együttest. A palotákat bazársorok, majd nyitott fülkéjű emeletes pavilonok követik. Közöttük, tengelyben helyezkedik el a kétkupolás Gloriette, amelynek oldalain lépcsős rámpák vezetnek a kerti terasz sétányára. A rekonstrukció során a Fülkés pavilon a történeti kulissza mögötti kert alatt kialakított multifunkcionális rendezvénytér utcaszinti bejáratává vált. Az előcsarnok közepén lift visz fel az újraépített történeti kertbe, ahová a csarnok déli végén lévő Erzsébet lépcső is felvezet. A lépcsős rámpa alatt sajátos atmoszférájú új terek jöttek létre. Az Öntőház udvar kortárs köntösbe öltözött térplasztikáját a hegy felől épített vendéglátó pavilon zárja. Az együttes két végénél található épületek kiállítótérként, a bazársorok vendéglátóhelyként működnek.

 

Építész
POTZNER ÁDÁM , POTTYONDY PÉTER
Belsőépítész
DÉVÉNYI TAMÁS
Környezettervezés
STEFFLER ISTVÁN